Párkereső programok
Célunk, hogy a társkeresés személyes találkozással indulhasson

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom célja, hogy megszülessenek a kívánt, tervezett gyermekek.
Mozgalmunk működése önkéntesek munkájára támaszkodik.
Amennyiben egyetért céljainkkal és hasznosnak találja tevékenységünket, kérjük támogassa azokat.


Hírek >  

A családteremtési mozgalom társkeresőt is indított azoknak, akik családot szeretnének

A családteremtési mozgalom társkeresőt is indított azoknak, akik családot szeretnének

images/hirek/persons_731514_640.jpg

"A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalmat négy éve azért hívta életre Kopp Mária orvos-pszichológus, hogy megszülethessenek a tervezett gyermekek Magyarországon. Februárban jelentették be a mozgalom képviselői, hogy több programot, illetve szolgáltatást indítanak a társkeresőknek, a már házasságban, illetve párkapcsolatban élőknek, valamint a gyermeket vállalóknak.

Például társkereső szolgáltatást indítottak azoknak, akik komoly kapcsolatot akarnak építeni, akik családot, gyereket szeretnének, akik az "igazit" keresik. Emellett korábban is részt vehettek az érdeklődők előadás-sorozaton. A mozgalom továbbá úgynevezett életkészségtréningeket tart, valamint teaházat is működtet; utóbbit azzal a céllal, hogy a párkeresők megtanulhassák "az egymás felé közeledést".

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom elindítója a 2012-ben elhunyt Kopp Mária orvos-pszichológus, aki a Népesedési Kerekasztal szervezőjeként is dolgozott a magyar családpolitikáért."

A teljes cikk itt olvasható.

(Forrás: http://www.nokorszak.hu/)

 

< Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Következő >

 
2019. február
H K Sz CS P Szo V
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728   


Következő programok

 
  • Filmklub
 

Sikeres jelentkezésről visszaigazolást küldünk!


Ajánlott linkek